Gobliiins 2 2009. március A Triológia Az 1991-ben megjelent második felvonása minden idők egyik legnehezebben végigszenvedhető kalandjátékai között tartandó számon (nála csak a 3. felvonás és a Woodruff hátborzongatóbb), így örömmel jelenthetjük be, hogy egy, minden paraszthajszálra kitérő végigjátszással lepett meg minket egyik kedves olvasónk, ami alant olvasható iziben. Csak erős idegzetűeknek! I. Első szint A falu Az első szint négy helyszínből áll, de ezekből eleinte csak három elérhető. Egy falu főterén materializálódunk. Szép környék, de mi inkább próbáljunk meg a nemes feladatra koncentrálni. Például ellophatnánk az itt üldögélő két éhes öregember egyetlen üvegpalackját. Igen ám, de nagyon hatékonyan (fejbeveréssel) védekeznek ez ellen. Csak az segít, ha eltereljük a figyelmüket valamivel. Winkle afférja a ház tövében sziesztázó tisztelendővel éppen alkalmas erre. Amíg a botos öregek az eresz alá függesztett kolbász elvételének látványos meghiúsulásán röhögnek, Fingus simán elemeli a palackot. A szökőkút Mehetünk is a szökőkúthoz. Nem árt, ha mindkét agyalágyulttal megközelítjük a felül nő formájú szökőkutat, ugyanis újfent közös elfoglaltságunk akad. Amíg Fingus megindítja a vizet a nőszemély bal mellének megnyomásával, Winkle beletartja a vízsugárba az üres flaskát, amely ettől megtelik vízzel. (Nahát!) Mindjárt le is köphetjük (Winkle) a békát, amelyik ott csücsül egy kőgolyón. Jutalmul felvehetjük a követ. Érdemes, mert csak ezzel tudja Fingus a tetőn található létrát használhatóbb állapotba tornázni. A kő feldobása után le is kell húzni, hogy Winkle felgyalogolhasson rajta. Fingusnak még van egy kis megbeszélnivalója a házban tartós bérlőként tartózkodó jóságos varázslóval. (Először az ajtóra, majd a kikukkantó varázslóra kell mutatni.) Ezután Winkle már nyugodtan beleugorhat a kéménybe. Ez az elszántság a varázslót annyira meghatja, hogy korábbi szándékával ellentétben mégis beenged minket kies otthonába. Ez az első szint negyedik pályája. A varázsló szobája A házban figyelmünket a padlóra kiterített ismeretlen fajtájú állatbőr vonja magára, mely ágyelő mivoltához méltatlan életjeleket ad. Nosza, lépjünk csak a farkára, és míg tiltakozóan üvölt, a torkába rejtett gyufaskatulyát ragadjuk magunkhoz. Itt ismét szükség van mindkét koboldunkra. Ha már nálunk van, akkor gyújtsuk is meg vele a teafőző alatti borszeszégőt. Ez lángra kap, de az ízletes teához nem ártana vizet is tölteni a teáskannába (a nálunk lévő üvegből). A felforró víz gőze kilövell, ekkor újabb meglepetésben van részünk. A falon lévő pergamen elhagyja magát, láthatóvá téve a mögé elrejtett felhúzókulcsot. Ha nem akarjuk megégetni szegény Fingus kezét, fújjuk el a lángot, és máris elérhető közelségbe kerül a kulcs. A fali kakukkosóra régen, talán soha nem volt felhúzva. Tegyük meg, de legyünk résen, mert a kiugró kakukk csőréből a kővel ki kell dobnunk a benne tartott pincekulcsot. Ha sikerült, vár a pinceajtó (a szökőkút-pályán). Itt egy üveg bort találunk. Újra a falu De térjünk csak vissza a faluba, ahol egy virágládában virágok kornyadoznak. Megöntözésüket villámgyors növekedéssel hálálják meg. Méretükkel együtt az illatuk is növekszik, a tisztelendő úr legnagyobb örömére. Miután odaadtunk neki egy szálat, békés álomra szenderül, miközben azért változatlan vehemenciával védelmezi a kolbászt. Olyannyira, hogy csak Winkle tudja megkaparintani azt a tetőről. Itt nincs is több dolgunk. Az óriás A falu végén egy óriás, Téged megesz, engem elás... Ez is lehetne a mottója a következő pályának, ugyanis egy hatalmas óriás terpeszkedik rajta, és által nem ereszt, sőt... Csak az égett tojás szagára ébred fel igazán, eltekintve szórvány manóverésektől. Az óriás kutyája hűen őrzi gazdája álmát, nem engedvén senkit a közelébe. Azonban amíg a kolbásszal történő orrbaveretés hatása tart, mégiscsak el lehet mellette slisszolni. (A lyukon kell a kolbászt használni.) Hogy később ne ilyen alantas módszerhez kelljen folyamodni, érdemes megnyitni az expressz átjárót a faodún keresztül. Tojásért az alant kapirgáló tyúkhoz fordulhatunk. Nem nagyon akar tojni, csak közös erőfeszítéssel lehet jobb belátásra bírni. A kolbász itt is jó szolgálatot tesz, szintúgy Winkle erős markolása a tyúk nyakán. A tojást az óriás lábánál elszórt gyökerek meggyújtása után egyszerűen csak bele kell dobni a tűzbe. A felébredt óriásnak önkéntes felajánlásként nyújtsuk át a kolbászt és a bort, és már mehetünk is. II. Második szint Kael Öt pályából áll, de szintén csak három elérhető először. Egy kastély előtt állunk. Az emberben óhatatlanul felmerül a gondolat: be kéne menni. Ezt megakadályozandó egy igen mogorva egyszemű teremtmény áll a várárkot áthidaló egyetlen pallón. Nézzük meg, hátha máshol barátságosabb fogadtatásban részesülünk. A Kael nevezetű pályán (minő meglepetés!) személyesen Kael fogad bennünket. A butykosban lévő víz jelentékeny hányadának elfogyasztása után arra a következtetésre jut, hogy nem akarjuk bántani, ezért néminemű jótanácsok kiosztása után utunkra enged. Ha Fingus a kezébe lép, még fel is hajítja őt az ágak közé, ahol egy virágos ág rázogatásával előbb-utóbb hozzájuthatunk egy virághoz. Ezt a virágot kell bedobni a kővel fedett lyukba, melyben egy hatalmas méhecske tanyázik. Egy csupor méz az ajándék, melyet a nimfák köztudottan szeretnek. Véletlenül éppen ott hever a földön egy nimfa, teljesen kitikkadva. Miután Winkle rácseppent egy kis vizet, magához tér, és vidáman elérhetetlen magasságokba emelkedik. Oda bizony csak egy méh tudja felvinni a kisokos Fingust, hogy hódolata jeléül átadhassa a mézet. A nimfa megmutatja nekünk a jó gombát, amelyet el kell vinnünk az álmatlanságban és magas fokú zeneszeretetben szenvedő gémnek. (Egész jól megértik egymást. Mármint a gém meg Winkle...) Erre ő kitárja előttünk ajtaját, jelezve, hogy akár be is léphetünk. Vivalzart, a gém Kellemes szobabelső tárul elénk, szemeteskukával, akváriummal. A szoba kellemes mivoltát kissé csorbítja az a tény, hogy az akváriumban egy vérszomjas piranha úszkál. Képes lerágni a kezünket a legkisebb incselkedésre is. Mindegy, a hozott gombát azért rakjuk bele a gépezetbe, mely minden bizonnyal az alkalmazott alkímia tudományának muzeális értékű darabja lehet. Feldolgozás során a gombaturmix elakad a csőben, helyes kis dudort képezve annak oldalán. Az elakadás oka egy extra méretű ruhacsipesz, melyet gondos kezek azért helyeztek el a csövön, hogy a mi életünk se legyen olyan könnyű. Azért még megoldható a dolog, lássuk csak, hogyan. Egyszer volt, hol nem volt egy Finguska. Történt egyszer, hogy nézeteltérésbe keveredett egy hatalmas madárral. Sokáig úgy látszott, ő húzza a rövidebbet, ámde hűséges társa, Winkle, egy giliszta életét megvető bátorsággal kimentette a hatalmas madár karmaiból. Hogy eközben Fingus mit mentett ki onnan? Egy szép zsíros sült csirkecombot. Amit aztán rögtön odaadott a békésen böfögő piranhának. Eddig tartott ez a kis mese, mert az a lerágott csont, amit a piranha kegyesen kiköp, pont jó lesz a szemetesbe. Csak előbb rá kell állni a kuka tetejére, ugyanis ez megfelelőbb eszköz híján liftként is funkcionál. Itt le lehet aratni a 2 (kettő) tárgyat: egy „kedvesítő” elixírt, valamint azt a fránya ruhacsipeszt, ami ezidáig sikeresen keserítette életünket. A gép folytatja a lepárlási munkát, melynek eredményeképpen az outputon megjelenik a párlat cseppfolyós halmazállapotban. Manócskáink pedig nem is lennének azok, akik, ha nem kóstolnák meg mindketten a csepegő löttyöt. Ez ugyanis egy teleportáló varázsital. A zenészek Egy jazztrió ad koncertet a következő pályán, különböző ismert és ismeretlen gombafajok nagyra nőtt példányai között. Miután Winkle a egy lyukon keresztül elcsór a dobostól egy alig használt dobverőt, igazi „self-made-man”-ként csinál belőle egy lepkehálót, beleszúrva a verőt egy kiálló tölcsérbe. Eközben Fingus másfelé kalandozik, most éppen egy rugós dobbantón ugrál, aminek következtében a dobos mellett újabb szabad préda jelenik meg. Csak Winkle jó időzítésén múlik, hogy meg tudja ragadni azt, amiről később kiderül, hogy egy pumpa. Ezek a zenészek, lusta népség, csak biztatásra hajlandók zenélni. A pumpa erre jó, sőt kiváló szerszám. Meg kell fújtatni vele a szaxis sarkát, dudorodik is a pofazacskója neki. Belefúj a szaxiba, és a nagy gomba tetején hálóval lesben álló Fingusnak már a birtokában is van egy hang! Gyors helycsere után még egy bazi nagy szúnyog is előkerül abból a szaxofonból, amint Winkle a lyukon keresztül benyújt a dobosnak. Erre ez veszettül elkezdi püfölni a tomokat, de mi csak a szálló hangokra ügyeljünk, mielőtt végleg elszállnának. Egy gitáros is van még a színpadon, egy elég nehezen megközelíthető helyen. Addig rendben is volna, hogy a közös ugrálásunk okozta rázkódásra kinyílik egy ajtó a gomba oldalán, de az már azért mégiscsak sok, hogy állandóan mérges gázfelhőt fejleszt, valahányszor csak megpróbálunk beugrani a gitároshoz egy baráti szóra. Sebaj, egyik goblinunknak hamarosan úgyis a „hangfogó” helyen akad tennivalója, ezért ejtsük útba a gomba tövében a gázcsövet, és gondosan helyezzünk el rajta egy, az előző pályán megszerzett ruhacsipeszt. Ezzel az összes akadály elhárult a dallam harmadik hangjának elkapása elől. Tom, az órásmester Egy fán lakó életközösségbe csöppenünk. Nem igazán vendégszerető a lakosság, ráadásul az elátkozott kastély közelsége itt is érezhető. Alig lehet megjegyezni, hogy a sok kis ház közül melyik melyikkel van összeköttetésben. Ráadásul egy kárörvendően vigyorgó ifjonc még egy ágon csüngő kosárlabdában megnyilvánuló utolsó reménységünket is megkaparintja. Öröme nem tarthat sokáig, mert amíg Winkle kiugrasztja a kölyköt kedvenc tartózkodási helyéről, Fingus a megfelelő pillanatban a megfelelő házba belépve sikeresen nyakon is csípi, így tehát a labda pillanatokon belül gazdát cserél. Amint odaadjuk a kosárlabdázó kinézetű kosárlabdázónak, az kosárra dob vele, Winkle pedig profi módon befejeli a hivatalba a polgármesterhez. Tőle megtudjuk, hogy a mi bajunkon csak Tom, a falu órásmestere tud segíteni. Igen ám, de ehhez előbb még a toronyóra tiktakolását egy szép dallamra kell cserélnünk az alant álló házon keresztül. Ezek után már Tom is készségesen átadja nekünk legremekebb homokóráját. Kell ennél több ? (Nem kell.) A várárok Ha be akarunk menni az elátkozott kastélyba, most megtehetjük. Elég egy laza csuklómozdulattal ripityára törni Tom mester remekbeszabott homokóráját, és a benne lévő varázshomokból pillanatokon belül egy híd keletkezik. Mostmár benézhetünk a nyíláson. III. Harmadik szint Az őrség Tipikus orgia utáni hangulatba érkezünk. Az őrök sokan vannak ugyan, de egy sem tud lábra állni. Tekinthetjük ezt szerencsének is, mert nem sok esélyünk lenne velük szemben, ahogy ezek kinéznek. Azért egy pár dologra még képesek, például az egyik nem szereti, ha Winkle túl közel merészkedik hozzá, s nemtetszését késdobálással fejezi ki (és be). Ám Winkle belevaló fickó lévén elhajol a repülő bugylibicska elől, amely így a terem másik végében heverésző Stalopicus nevezetű őrt trafálja telibe. Nevezett egyénnek egy rágógumi is van a szájában, amit Fingus ügyesen kiemel onnan. Ez pont jó lesz arra, hogy álkulcshoz való lenyomatot vegyünk a terem sarkában csendben meghúzódó páncélszekrény zárjáról. Van egy másik barátságtalan figura is a porondon: Gromelon. Rendkívül ragaszkodó típus, a kardjához ragaszkodik oly' nagyon. Még akkor is markolja, amikor a földre lerakott majonézes tubusból a ráugrás következményeképpen hirtelen ráömlik vagy négy liter matéria, de ilyenkor legalább lazít egy kicsit a szorításon, és ki lehet emelni a kezéből féltve őrzött kincsét. A kovács Az egyetlen dolog, amire a kovácsnak nagy szüksége vagyon, a következő kettő: tűz, alapanyag és minta. Mindez rendelkezésünkre áll, hát adjuk át szépen az utóbbi kettőt. Önzetlenségünk elnyeri méltó jutalmát, ui. a kovács beletartja kardunkat a parázsba. Oto közlegény a keményebbik fajtából való, ráadásul nem szereti, hogyha csúfolják. Ilyenkor összevissza hadonászik jókora bunkósvégű botjával. Ez a bunkó arra ingerli ezt a Fingus gyereket, hogy teljes erejéből belecsimpaszkodjon. A heves hadonászás következtében át is repül a túlpartra, ahonnan már csak egy ugrás a fújtató. 1, 2, 3, ...JUMP! A felszított parázson vörösizzásig hevül a kard, majd hamar átalakul kulccsá. Kérésre megkapjuk azt a mestertől. Az üllő meg olyan leplezetlenül kínálja fel magát, hogy nincs szívünk ott hagyni, na meg kellhet is még valamire. Ha már erre van dolgunk, egy füst alatt elintézhetünk még valamit. Látható a színen egy felettébb modortalan úriember, aki bőszen lakmározik a kezében tartott sült csirkecombból, ámde esze ágában sincs megkínálni bennünket. Csak a szép szó és az erőszak egyszerre való alkalmazása vezet sikerhez. Amíg eme úr a Winkle által prezentált majonézt le nem nyeli, az élvezettől egy kicsit lejjeb engedi kezében tartott uzsonnáját. Ezt a pillanatot használja ki a szemfüles Fingus, igaz, még így is csak a hokedli segítségével éri el a húst. Ennek Amidal barátunk fog örülni, aki az őrség kissé rendetlennek mondható lakosztályában többedmagával a földön heverészik. (Ne felejtsük el kivenni a formatervezett amatőr búvárfelszerelést a „mackóból”, amihez mostmár jogtiszta álkulcsunk van. Természetesen az őrség-pályán.) A kút (inga nélkül) Egy hatalmas „szemtelen” szörnyeteg uralja a várudvart. Mindenki remegve lesi, ha megszólal. Ezért Winkle egy gomb megnyomásával ajtót varázsol rá későbbi nemes céljaink érdekében. Eme ajtó nyitható, csak meg kell keresni a gombját, ami jól el van rejtve az udvar közepén álló, leginkább ítéletvégrehajtó helynek tűnő tuskónál, a belevágott nyakazószerszám mögött. Következő feladatunknál az időzítés fog fontos szerepet játszani, mert miután Fingus megindítja a szörny rágógépezetét, Winkle bebújik a nyitott ajtón, és ha sikerült a manőver, akkor éppen elég ideig rémisztgeti a Schwarzy-nak elkeresztelt hóhért ahhoz, hogy Fingus felbandukoljon hozzá, és egy kisszékre felállva az ott lógó kampót észrevétlenül beleakassza a Schwarzy övén fityegő fémkarikába. Erre azért van szükség, mert így miután ez a gyáva Schwarzy a Winkle által felpróbált protézistől megijedve elveszíti egyensúlyát, és lezuhan a mellvédről, a fejére hajított üllőt elkapva a kellő magasságba húzza fel a kút súlyos fedelét. A búvárfelszerelést rendeltetésszerűen használva a kúton keresztül távozunk. IV. Negyedik szint A víz alatti lélegzés nehéz ugyan, de láthatólag semmi problémát nem jelent kis barátainknak. Egy többé-kevésbé épen maradt hajó pihen itt hullámsírjában, de talán érdemesebb volna először a szomszédban lakó szirénnél körülnézni. A szirén A szirén társaságában egy jól fejlett polip is található, valamint egy tengeri csikó. Van még egy elhagyott kagylóhéj is, melyet Winkle felhajít, Fingus pedig éppen felette bóklászva egyszerűen csak elkap és letesz. Hogy felkerült, az akkor lesz különösen hasznos, amikor az egyik odúba való benézést követően egy ámokfutó kesztyű jelenik meg a színen. Ha nem dobjuk rá a kagylót, elszalad. Dobjuk hát rá ezért, és szedjük ki belőle a tengeri csillagot, aki a szaladgálásért felelős. Egyszerre két dologhoz jutottak a fiúk. Közben Fingus, felfedezve, hogy a kisszékről a csikóhal hátára pattanva felsőbb régiókba lehet jutni, egy zsákmányra leső falánk egyszemű körül őgyeleg. Mikor a kesztyű árnyékolja e teremtmény sanda pillantását, Fingus bátran kirázhatja az ott elakadt palackpostából azt a segélykérő irományt, melyet a polipnak megmutatva a kijáratot elzáró rácsok egy része eltűnik. Erre Winkle is szerencsét próbál az üveggel, ő meg egy igazgyöngyöt talál benne, a szirénnek expressz ajánlva. A hölgynek kell még egy gyémánt is, de ilyesmi csak a hajóroncs táján található. A hajó Menjünk csak fel a parancsnoki hídra. A fényjelző fényére beúszó mélytengeri lámpáshalat elkapva olyan eszközhöz jutunk, mely kifejezetten alkalmas a homályos pontok megvilágítására. Ilyen pont található a pályán (talán nem véletlenül). Kiderül, hogy egy láda van ott. Elég nehezen elérhető helyen van a szentem, kissé körmönfont módon lehet csak kiüríteni. Először Winkle-nek meg kell gyújtani a fényjelzőt. Erre kidugja a fejét egy muréna, amelyik egy ragadozó halfajta. Fingus rááll a lent nyugvó kagylóra, és Winkle megmozgatja a hajó kormánykerekét. Ezután már fergeteges gyorsasággal követik egymást az események. Hogy Fingus föllebeg a vízben a fedélzet máshogy elérhetetlen részére, csak előkészület a ládikó tartalmának megszerzéséhez. Ezen a helyen Gombóc Artúr egyik ősének szobrával találkozunk. A feje a szó szoros értelmében véve áttételes, megnyomásával magunk hozhatjuk működésbe a feldobó mechanikát. Előbb azonban Winkle-nek ki kell nyittatnia a ládát a tengeri csillaggal. A kard kiemelése után már gyerekjáték a spárgán lógó félszemű emberi koponya fél szemének megszerzése. Ez lesz a keresett gyémánt. V. Ötödik szint A konyha A szirén jótékonysága és saját ügyességünk következtében igen keservesen, a vízvezetéken és a Norton Coot-on [V6.01] keresztül vezet az út az uralkodói várrészbe, annak is a konyhájába. A falra szögelt kardhal még éppen elég eleven ahhoz, hogy olyat csapjon a farkával, amitől Fingus leveri a sótartót a túlsó sarokban. Megéri elszenvedni, aztán a tűzhelyen álló fazék fedelét felemelve besózni az abban fürdőző jótét lélek fürdővizét. Ez méltatlankodás helyett spártai egyszerűséggel közli, hogy a legközelebbi reszelő a három fűszeres bigyli mögül szerezhető be. A két kötél, melyek a pálya két oldalán csüngenek, tulajdonképpen egy kötél. Erre utal, hogy a egyik oldalon ráakaszkodva a másik vége felhúzódik. Vele együtt az azt fogó manó. A reszelő pedig arra legalábbis jó lesz, hogy elreszeljük vele a Für Elise-t, vagy Winkle körmét. Vagy esetleg az ott függő kalitkát tartó láncot. Az elszabaduló madár után nézve először észre sem vesszük hogy a falba szúrt rajzszögek közül egy kijár. A tarisznyában a helye. A sarokban csendesen húsgombócokat gyúrogató konyhai segédmunkás termékeit egy ablakon keresztül a csúnya Oumkapok szedegeti el, aki a természetes táplálék híve lévén nem szereti az erős fűszereket. Hangosan reklamál a sózott nyersanyagból készült gombócok elfogyasztása után. Szegény segéd semmiben sem vétkes, ezért tegyünk csak alá egy rajzszöget. Amikor a szidás után megpróbál újra helyet foglalni, a meglepetéstől a kezében tartott munkadarabot felhajítja a levegőbe. Ez kitűnő alkalom arra, hogy Winkle, aki időközben felkapaszkodott a polcra, megöntözze egy kis jóféle kisüsti kedvcsináló bájitallal. A trónterem Küldetésünk oka és célja, a király picike fiacskája ott raboskodik a trónust jogosulatlanul bitorló félszemű gazember(?) mellett. Miután Winkle széken állva bakot tart Fingusnak a párkány alatt, Fingus ilyeténképpen feljutva hálából megnyom egy oszlopra szerelt gombot, kinyitva ezzel egy rejtekajtót Winkle előtt. Hiába, a testvéri szeretet csodákra képes! A trónbitorló gazfickónak nagyon rosszul áll a korona, ezért az uralkodói megalomániára valló trón fülén Winkle-lel keresztülbotorkálva, a közben Fingus által meghúzott szemfelnyitó mechanizmus révén ez is hátizsákba kerül. Gyors szerepcsere után, melynek eredménye egy lyukból előmászó csótány, még gyorsabb cselekvésre van szükség. A csótány elmászik egy darabig, megáll, gondolkodik egy kicsit, majd kisvártatva (ha nem lopjuk el) lecsap rá az állomáshely mellett üldögélő kutya, s gondolkodás nélkül megeszi. Ez idő alatt Winkle benéz egy odúba a kutya feszült figyelmének elterelése végett, társa pedig a másik odún keresztül egy kesztyűvel megfogja a bogarat, és felteszi az odú alatti kis polcra. Semmi más nem segít az áldatlan helyzeten, csak a kedvesség művi előidézésére szolgáló keverék. A csótány szabad akaratából önállóan visszatér iménti helyére, ahol vesztére így beillatosítva is heveny elfogyasztást szenved, a tettesen viszont hamarosan megjelennek az elixír jótékony hatásának az Oumkapok-on megfigyelhetőekhez hasonló tünetei. A csótány megszerzéséhez szükséges procedúrát pedig pofonegyszerű voltára való tekintettel ismételjük meg. A páncél A szomszédban egy gerendára felfüggesztett lovag tollbokrétás páncélzatát találjuk. A sisakrostély felnyitása után megtudjuk, hogy a hatalmas páncélzatban egy pici emberke lapul. Megkoronázása után visszanyeri eredeti ábrázatát és méretét, ám ezzel nem vagyunk igazán kisegítve. A sarokban figyelő tudós közben menekülésre fogja a dolgot. Az ő dolga. Egyik goblinunk hirtelen egy odúra lesz figyelmes. Úgy gondolja, hogy ez az odú az előzőekhez hasonlóan egy más helyen lévővel áll kapcsolatban. Következtetése helyes. Ez abból derül ki, hogy miután a könnyen szerzett csótányt az odú peremén a lovag bokrétájából kirántott és az ott dolgozó festő festékébe bemártott tollal átfestjük pirosra, pöttyeket szórunk rá a borsszóróból, és még elixírrel is meglocsoljuk, az imígyen ízletes katicabogárrá avanzsált csótány korábbi társát utánozva elindul, befelé a lyukba. Hogy át is ért, arra bizonyíték, hogy a trónbitorló eltűnt a trónról. Újra a trónterem Szegény hercegecske meg csak miránk vár a trón mellett. Legnagyobb meglepetésünkre nem kerül a tarisznyába, hanem őt is irányíthatjuk, úgyhogy kis gárdánk létszáma háromra gyarapodott. Célunkat elértük, de még haza is kell juttatni csöppnyi védencünket, aki ráadásul érdekes dolgokra képes. Újra a páncél Ugyanis csak eme kis hercegpalánta tudja úgy kezelni a háztetőn felállított, kérésre mágikus sugarakat kibocsátó gépezetet, hogy pillanatok alatt mindhárman egy újabb szinten találják magukat. VI. Hatodik szint Az íróasztal Egyenesen a desktopra kerülnek goblinjaink, hogy újabb agyafúrt feladatokkal birkózhassanak meg. Egy térkép fekszik itt kiterítve, nagy örömünkre még az a falu is rajta van, ahonnan elindultunk. Van itt még szemüveg, könyv, kés, gyufa, gyertyatartó gyertyával, pecsétes boríték és ládikó, meg egy félszemű koponya is, ahogy ez egy jobb családból származó dolgozóasztalon szokásos. A kés tekintélyes nehézkedési erejét figuráink csak összefogással képesek legyőzni. Kétszer teszik arrébb, aztán többször már nem akarják. Miután kifeszítettük a koponya maradék egy szemét (nincs ez rendjén ezekkel a szemekkel, nullától háromig mindegyik előfordul, de a kettő a legritkább jelenség), ne ugráljunk rajta sokat, hanem inkább hagyjuk, hogy a kezdemény herceg itt is kibontakoztassa kivételes tehetségét. Ezalatt könnyebben kijön a könyvből kilógó könyvjelző, ha jól megragadjuk a tövénél. Most vesszük csak észre, hogy a gyertyában nincs kanóc, pótoljuk hát a hiányt. (A nálunk lévő könyvjelző is megteszi.) Közben a nagy rugdosódáskor eltört az asztalon felejtett okuláré üvege, és kiesett belőle egy darab. Fingus ezt is magával viszi, mivel éppen itt a gyertyagyújtás ideje. A betűző fénynyalábot az üvegdarabbal a behelyezett kanócra fókuszálva a gyertya meggyullad, majd elalszik, de a megolvadt viaszból egy csepp hozzáférhető közelségbe kerül. Fingus ezt először megfelelő alakúra formázza a boríték zárópecsétjén, aztán a ládikó hasonló alakú zárjába helyezi. A ládikó egy magot rejteget, amit hirtelenjében csak a térképen ábrázolt falu földjébe lehet elvetni. Itt belekeveredik a dologba az égigérő paszuly meséje, ugyanis a mag rögvest kicsírázik, és tényleg égigérő növény kerekedik belőle. Ezek meg szépen leszánkáznak az oldalán. VII. Hetedik szint Az ajtó A falu előterében vagyunk, és egy ajtó állja utunkat. A régi ismerőssel, Kaellel találkozunk itt. A herceg kicsi és gyáva lévén fennmaradt egy magas ágon egy odú szomszédságában, lejönni nem mer. Hívó szavunkra félelmét dühvel palástolva ütlegelni kezd, de az ekkor lehulló babbal még kezdhetünk valamit. A tér közepén kővel fedett lyukban lakó süveges fazon szereti ezt a gyümölcsöt. Huzakodás közben a süveg hogy, hogy nem, a kezünkben marad, de le se tegyük, mert a gyufával levert almákat különben mivel kapjuk el? Az almával már le lehet csalogatni a makacskodó öcsköst, sok örömünk azonban nem telik benne, mer' most meg a mérges gombát pofázza befelé! El is tűnik tőle annak rendje és módja szerint. Valami azt súgja, sok baj lesz még ezzel a gyerekkel... Mást nem tehetünk, menjünk utána gombatranszporttal. A buborék Meg is látjuk a kis hülyét rögtön, egy szappanos vízzel teli üvegtartályból mered ránk őkelme. Szép teljesítmény lesz onnan kiszedni. Fingus e célból már közelről vizsgálgatja a felállított tekebábukat. Az erre pattogva beszáguldó tekegolyót Winkle csak robinzonáddal tudja megszerezni, mivel az Fingust is bábunak nézi. Egy fedeles doboz álldogál egy kicsit arrébb, egy mérleghinta fölött. Ennek a teteje rugóra jár, egyik manónk erről feldobva tudja leakasztani az ablakpárkányra tűzött biztosítótűt. Mivel az rapülés közben kiesik a kezéből, és egy napernyő tetején áll meg, kénytelenek lesznek onnan lehozni. A doboz tetejére helyezett golyó doboznyitáskor a lenti katapultra esve az azon álló goblint egyenesen a belógó szivárványra hajítja fel. Innen már csak egy ugrás a buborékfúvó vezérlőszerkezete. Beindítás után az elkészült szappanbuborékra rápattanva leszállunk a dobozra. A doboznyitót újra használva a buborék a kívánt helyre vitorlázik, s a tű felvehető. Kölcsönös segítség útján mindkét fickó feljuthat a felső szintre. Itt aztán összehangoltan munkához látnak. Midőn az egyik csepp formájában kiereszti a tartályból a kis herceget, a másik buborékot fúvat. A készülő buborékba átkerülő herceget a biztosítótűvel lehet kiszabadítani. Újra az ajtó Most, hogy teljes csapatlétszám, goblinjaink elhatározzák, hogy ha törik, ha szakad, az ajtó kulcsát akkor is megszerzik. Ehhez éppen hárman szükségeltetnek. Winkle a csengőgombot nyomja, Fingus a katapultra tapos, a kicsit meg egy madár ragadja el a megszerzett kulccsal együtt. Újabb akadályokkal teli pálya a láthatáron. Az oroszlán Egy gigantikus óriás áll itt botjára támaszkodva, előtte pedig egy oroszlán szendereg elnyúlva. Ha a mellette fekvő követ ráhajítjuk, fejét felvetve üvölt fájdalmában. Az említett követ két szinttel feljebbről dobva úgy felveti a fejét, hogy az azon álló figura egyenesen az óriás vállára repül föl. Az óriás botjának kőből faragott dísze nincs jól rögzítve, enyhe lökdösésre leesik egy emelettel lejjeb. Az oroszlánt mégegyszer eltalálva ide is el lehet jutni, igaz, közben egy odút is útba kell ejteni. Winkle legyen az, ki repül, mert Fingusra más feladat hárul. Amint a kőmaszkot közbenső nyugvóhelyéről is lelökjük, Fingus az oroszlán fejéről egy, a levegőben csak úgy függő szikladarabra kerül. Ez sincs odaszögezve, mert szorgos ugrálással egyre lejjebb lehet döngölni. A megfelelő pillanatban Winkle is csatlakozik társához, és máris ketten álldogálnak a helyére felemelkedő sziklán. Winkle mohóságában egy szikla felé kapkod, kis időre élő hidat létesítve ezzel Fingusnak a madárkalitkához. Ez a Colibrius nevű madárka nagyon telhetetlen, nem elég, hogy korábban elreszeltük a kalitkáját tartó láncot, hátralévő életét rács nélkül szeretné leélni. Megtehetjük neki ezt a szívességet, annál is inkább, mert egyébként nem férünk hozzá a kulcshoz és a herceghez. A kulcs birtokában már a siker reményével közelíthetünk az ajtóhoz. VIII. Nyolcadik szint A varázsló másik szobája Miközben ketten kézenfogva vezetik a falun keresztül, a kölykön egyre inkább kiütköznek a megszállottság jegyei. Az egyetlen hatásos kúra a mágikus vízzel való itatás, de ez többet ront a helyzeten, mint amennyit javít. A lé kiűzi ugyan a gyerekből az ördögöt, de hatástalanítani nem képes. Szerencsétlen hercegünket a hóna alá kapva eltűnik a beste. Mehetünk megint szabadítani. Azaz csak mehetnénk, ha tudnánk, hogyan. Fingus is kétségbeesetten harapdálja a talált ceruza végét. Megpróbál belejavítani a falra akasztott Tazaar-portréba, de ettől a szándékától a személyesen is jelenlévő modell egy ősi ausztrál találmány, jelesen egy bumeráng használatával téríti el. (Ez a Tazaar nagyon hiú. Könnyen fel lehet idegesíteni azzal is, ha őt ábrázoló karikatúrákat rajzolunk a mellette álló táblára. Még az is megtörténhet, hogy mérgében elhajítja a táblatörlésre használt szivacsot...) Winkle-nek megtetszik a bumeráng, és addig ugrál a fotelon, amíg meg nem szerzi. A használatához azonban Fingus ért jobban, profi módon eltalálva a varázsló megöntözésekor lehulló fogpiszkálót. A falnál áll egy csontváz, igen hirtelen haragú fajta. A fogpiszkáláson kívül mindenféle háborgatást szigorúan megtorol. A bordái közül kieső edény tartalmát a szivacsból a füstölgő pipára csorgatva számunkra is láthatóvá válik az a dimenziókat összekötő ajtó, melyen keresztül a rusnya Amoniak távozott védencünkkel. Az alvilág Ez az Amoniak nem adja fel egykönnyen. Ott szorongatja a hóna alatt a herceget, el nem engedné a világ minden kincséért sem. Valamit tennünk kell. Miután Fingus felállt az alul látható kilövőszerkezetre, Winkle ráugrik az elsütőbillentyű szerepét betöltő párnára, és Fingus felrepülve szerez egy egérkét. A magát tökéletesen álcázó krokodil szeretné ezt az egeret, de nem kapja, ellenben a feje ugródeszkaként hasznosítható. Akrobatikus ugrásunk túlságosan közel ível a gazfickóhoz, aki karját mohón kinyújtva el akar kapni. Ezt a pillanatot kihasználva az élelmes Fingus a díszletből kilógó éles fogat bumeránggal letöri, imígyen kiszabadítva a foglyot. Megpróbáltatásaink ezzel nem érnek véget, mert egy lyukon előbb-utóbb kinéz egy zöld pofa, és csalárd módon visszapasszolja a herceget Amoniaknak. Ez csak úgy kerülhető el, ha Winkle egy újabb szemet kiugraszt a kilövőhelyről. A gyerekre egyéb okoktól eltekintve azért is szükség van, hogy az ugratóból kilőve pont egy szikla tetejére feldobott nedves szivacsra érkezzen, kinyomva belőle egy kis nedűt, ami azért fontos, hogy Fingus ajtót ábrázoló művészi rajza ne tűnjön el, mielőtt Winkle megragadhatná a rajzolt kilincset. Az ajtó feltárul, megmutatva a külvilág hívogató képét, és utat engedve újabb kalandokra készen álló brigádunknak. - VÉGE - Írta: The Sweet Little 16-bit