Gobliiins 3


2009. március

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperációs rendszeren is túl, de az Üveghegyű Fortocski 3.1-en innen, ahol a goblinok földje, a GobLand terül el, volt egyszer egy goblin, úgy hívták, hogy Blount. Ez a manó nem volt se okos, se szép, mégis elhatározta, hogy világgá megy szerencsét próbálni. Úgy is lett...

Mese a Goblins 3-ról


I.
Egyszer volt, hol nem volt, az Óperációs rendszeren is túl, de az Üveghegyű Fortocski 3.1-en innen, ahol a goblinok földje, a GobLand terül el, volt egyszer egy goblin, úgy hívták, hogy Blount. Ez a manó nem volt se okos, se szép, mégis elhatározta, hogy világgá megy szerencsét próbálni. Úgy is lett.

Ment-mendegélt repülő vitorláshajóján fel s alá, míg egy ócska ládában rá nem bukkant egy WC-pumpára. Milyen mutatós darab, gondolta magában, és felpróbálta sapkának. De a végeredménnyel nem volt elégedett. Ezért hosszas gondolkodás után inkább csak arra használta, hogy Chumpot, levelibéka-színű szárnyas segítőtársát kiszivattyúzza abból a lyukból, melybe előzőleg egy talált golfütővel gondosan belesulykolta.

Chump kissé ütődött, ám aranyszívű barát volt. Mindent megtett Blount-nak, amit csak kért. Hol egy esernyőt halászott ki a fedélzet közepén éktelenkedő lyukból egy kötélre erősített kampóval (melyet Blount leleményesen egy 1 Ecu-s pénzérme segítségével csavarozott le a kabin faláról), hol meg a dobbantón ugrándozott örömében, no meg azért is, hogy a feldobószerkezettel kis gazdáját a hajó faragott orrdíszének tetején lévő éles fog közelébe juttassa.

Blount-nak több se kellett. Az ott heverő ejtőernyőre rá se hederítve egyenesen a hordóba ugrott.


Ha már benne vagyok, kipróbálok egyet s mást – gondolta magában.


Például mi lenne, ha az esernyőt beleakasztanám a lyukba? – ekképp morfondírozott. Aztán egy hirtelen mozdulattal elvágta a hordót tartó kötelet, és abban a pillanatban zuhanni kezdett.

II.
A zuhanás rövid, ám annál veszélyesebb volt, de Blount-ot nem olyan fából faragták, hogy ez kedvét (netán nyakát) szegje. Alighogy leért, már ki is kászálódott a kráterből, amit ütött, és meglepődve látta, hogy abból meleg levegő áramlik. Nosza, az esernyőt! Egy kőbálvány foghíján betekintve rögtön egy életre szóló szerelembe esett az ott megpillantott hölggyel, és elhatározta, hogy ha kell, akár az élete árán is kiszabadítja. (Meg kell azonban mondanunk, hogy ez nem olyan nagy hősiesség, tekintve, hogy örökélete van...) Az sem tántorította el e szándékától, hogy a sziklaperemről szétnézve marcona őröket vett észre, akik mind szíve hölgyét, Wynnonát őrizték.

Hogyan távolíthatnám el őket? – töprengett. Aztán a homlokára csapott:


– Megvan! A golfütő! – kiáltott fel.


Rögtön ki is próbálta új tudományát a jobb felső sarokban állomásozó őrön. Egy ütéssel a mennyországba küldte, feltéve, hogy az őr addigi élete elég jámbornak minősült ehhez. Aztán szép sorban így tett mindegyikkel. Helyenként nehezítette a dolgát az őrök negatív hozzáállása, de Blount minddel szót tudott érteni. Egyszerűen elterelte a figyelmüket. Egyikkel kesztyűben kezet fogott, másiknak pénzt adott (és aztán ütötte le, azaz fel), néha elég volt csak a golfütő egymagában. A hosszú harc alatt felhasználta a terep adottságait és a küzdelemben szerzett javakat is.

Az egyik őr sisakjában golfütővel porrá tört egy kekszet, majd az így kapott port hátulról a piros pajzsával büszkén feszítő őr nyakába hintette, és már jöhetett is a megváltó ütés. Máshol tubákot szórt a rosszfiú orrára, aki ettől kéjesen tüsszentett egyet. Ez lett a veszte, mert eközben lefejelte az elé gondosan odakészített piros pajzsot, az iménti őr hagyatékát.

Blount ekkorára már olyan jártasságot szerzett a közelharcban, hogy az utolsó előtti őrt szabad kézzel is el tudta intézni, mindössze a közelben lábatlankodó Chumpot kérte meg egy kis baráti szívességre. Történt ugyanis, hogy Chump kicsúfolta a bácsit, aki erre botor módon kiöltötte nyelvét, hogy majd visszacsúfolja. De Blount sem volt rest, jól megragadta a kinyújtott nyelvet, és mikor elengedte, az őr némán a szakadékba hanyatlott. Az utolsó őrt is közösen tették ártalmatlanná egy kis csúfolódás és egy nagy kőgolyó segítségével. A kő megközelítéséhez azonban szükség volt egy egyenes botra a létra hiányzó fokának pótlásához.

De hiába tette meg Blount a nagy utat, hiába küzdött halált megvető bátorsággal, mert jaj, a gonosz ördög elkapta szegényt, és egy alvilági sötét odúba zárta! Hogy fog most innen kikeveredni...?

III.
Az első dolog, amivel Blount az alvilágban találkozott, a saját sírja volt. (Ja nem, mer' az első az egy fejmagasságban lévő gerenda, a sír az csak a második...) Elmondhatjuk, hogy eléggé megijedt tőle, ami nem is csoda, elvégre nem minden nap látja az ember saját sírját... Mindezt Blount egy gyufa lobogó lángjánál tudta tanulmányozni az egyébként koromsötét teremben.

Ideje lenne egy kis világot gyújtani, még mielőtt kitöröm itt a nyakam, vagy valaki másét... – gondolta. E célból felbaktatott a kanyargós szerpentinen a helyiség megvilágítására szolgáló urnához, és begyújtotta a kanócot, amitől rögtön kísérteties fény árasztotta el a szobát, de Blount legalább körül tudott nézni.

– Chump nincs itt – állapította meg szomorúan. Arra is rájött, hogy ez a fény azért ilyen kísérteties, mert vonalas a spektruma, azaz nincs benne minden színösszetevő.


– Gyerünk, össze kell gyűjteni a színeket – adta ki magának a parancsot, melyet nyomban végre is hajtott. Imígyen:

Letörte a halál kaszájának végét, mondván, hogy annak arra már semmi néven nevezendő szüksége nincs. Felfeszítette vele a teremben található három ovális ajtócskát, melyek mögül egyesével színösszetevők bukkantak elő, és körözni kezdtek a szobában, minden darab a saját kedvenc helyén. Mit volt mit tenni, össze kellett fogdosni őket egyenként.

Az egyikkel könnyű dolga volt. A bal szélen lógó akasztott ember pumpáját kaszával elmetélve egy pumpához és egy álarchoz jutott egyszerre. Az álarcot feltette egy, a falból kiálló koponyára, és felnyitotta annak fedelét. Az így foglyul ejtett Kéket kivette, és újabb tennivalók után nézett. A Sárga a jobb szélen fekvő kalóz csontváz mivoltához képest még mindig túlságosan eleven maradványait részesítette előnyben. A meggyújtott, majd lespriccelt faláb révén Blount a Sárgára is szert téve a Piros befogásán kezdett el gondolkodni. Egy üvegpalackot már beszerzett e célra a kalóztól (aki a feliratból merőkanállal vett vérminta megízlelése után a vért fogyasztásra alkalmatlannak, az üveget pedig haszontalan kacatnak ítélte, és a maga szabados módján eldobással szabadult meg tőle), Blount ezt most feltette az emelvényre a Piros mellé. Erre az meg, mintha mindig is csak erre várt volna, bele az üvegbe!

Itt kell megjegyeznünk, hogy a szobában voltak olyan dolgok is, melyek az ott világító seszínű fényben nem látszottak. Hősünket azonban ez egy pillanatra sem tántoríthatta el szándékától: szabadulni minden áron! Kipróbálta, hogy a birtokában lévő Sárga hogy festi át a terepet. Rögtön talált is egy gombot a vérrel írt felirat közepében. Ezt örömében megnyomta. A tükröt tartó szerkezet már nagyon régóta használaton kívül lehetett, mert most úgy döntött, hogy eljött az ő ideje: egy fájdalmas reccsenéssel átadta magát az enyészetnek, a kiesett tükröt Blount gondjaira bízva ezzel. Annak se kellett kétszer mondani, abban a szempillantásban felkapta, és meg sem állt vele a függeszkedő denevér alatti zöld csontkézig, melynek markába a dugó helyett belenyomta a tükröt, hadd szorongassa a nyelét.

Ez a csontkéz csak zöld fényben látszott, amihez Blount-nak még az egész Kék fényt is bele kellett pottyantani az világítóurnába a Sárga mellé szirénástul, Szabó Lászlóstul. Később, mikor már az összes színvariációt végigpróbálta, szorgalmasan bedobálva és merőkanállal kihalászva az egyes színeket, az eredmény magáért beszélt: egy csúnya vámpírfej volt a jobb felső sarokban, még kaszavég is volt a szájában, meg egy koponya az út közepén, álarcban. Meg kell hagyni, Blount derekas munkát végzett. Nem is maradt már más dolga, csak az, hogy mind a három összetevőt elhelyezze az urnában egymás mellett, és lám, a szabadulás hőn áhított pillanata elérkezett!

IV.
A sárkányok földjére érve Blount örömmel látta, hogy a Chump már ideért, és hű barát módjára megvárta őt. Meleg kézszorításuknál már csak az a tűz lehetett forróbb, amely az egyik ház tetején lobogott. Történt ugyanis, hogy az egyik sárkány szájkosár nélkül repdesett egy kicsit, és már meg is volt a baj. Szerencsére a szérűn éppen most fejezték be a szénagyűjtést a falubeliek, ezért volt kéznél belőle egy jó marékra való. Bevizezve tűzoltásra használható, tudja ezt minden gyerek.

Tudta Blount is. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, a szalmakazalból kirántott vasvillával a sárkányfogóból elorozta a csalétket, a sült pulykacombot. Észrevette, hogy a vár fokáról kikandikáló fej merően figyeli.

– Mi a baj, öregapám? – kérdezte Blount a sárkányfogó vasáról a mellvédre felugorva. (Ebben nem elhanyagolható módon Chump is közrejátszott, aki közben a csalétek hűlt helyén ugrált.) Ott fent aztán kiderült, hogy a fej magáé a királyé, akivel Blount kedélyesen elbeszélgetett az időjárásról, és hasonlóan érdekes témákról. Ha már itt vagyok, gondolta, beugrok egy percre a hercegnőhöz is...

Nos, ebből nem lett semmi. A hercegnő méreten aluli volt, és különben is, ő a szín alján meredten álldogáló piciny lovag után epekedett. Blount nem állt az útjukba, sőt, ellenkezőleg. Egy nagy kő lerakásával még segített is a lovagnak átkelni a szúrós csalánbokron. Egy fiolát kapott ajándékba ezért.

Dél van, a sárkány már biztosan éhes – jutott eszébe. Csakhogy a sárkány az erős fűszereket kedveli, a falubeliek pedig elfelejtették megsózni a pulykacombot.


Most az egyszer jó lesz neki a paprika is – döntötte el Blount, és már sietett is a hegyoldalhoz, hogy mielőbb találkozhasson Korinnal és a Kapitánnyal.

V.
Először cukrot kell szereznem – villant az agyába megmagyarázhatatlan módon. A méretes kockacukorral visszafelé ballagva kieszelte a haditervet, amit aztán Chumpnak részletesen elmagyarázott:


– Te most szépen felállsz ide erre a kövön billegő kanálra, én meg rádobom a cukrot, és a kétkarú emelő fizikai tövényeinek köszönhetően szépen felrepülsz a polcra. Ott már csak annyi a dolgod, hogy beleszagolsz a paprikába, a többit majd én elintézem.


A szót tett követte, Blount pedig, jól tudva, hogy a kicsi nem bírja a paprikát, odaállt alá a hússal, és a Chump által kiprüszkölt paprikafelhőbe tartotta azt.


Ezt szeretni fogja – gondolta elégedetten hősünk, és visszatért a sárkány odújához. Az 1 Ecu-ssel szépen bedugaszolta a fülnyílást, majd a medencében feloldott egy kicsit a fiola tartalmából.


– Így ni! – mondta félhangosan, de közben a keze úgy járt, mint a motolla. Az orrnyílásba beleállította a villát, rá a húst. Kész. A sárkány meg már jött is kifelé. Blount egy jól begyakorolt mozdulattal zsebre vágta, és sietett is volna vissza Korinhoz, amikor eszébe jutott, hogy a pénzre még szüksége lehet, Korin meg mintha valami faragott követ emlegetett volna...

Már megint ez a cukor... – gondolta Blount. – Mitől van az, hogy mindig a cukor ugrik be, mikor ide belépek? – töprengett egy pillanatig a fogadóba lépve.


– Megvan! A vendég szereti a cukrot! – jutott eszébe, de hogy erre honnan jött rá, azt nem tudta. Utasította hát Chumpot, hogy álljon a mogorva vendég kezére, majd maga is megközelítette azt, és egy kockacukrot vetett oda neki. Öröm volt nézni, milyen ügyesen ragadta meg és hozta le Chump az addig elérhetetlennek hitt kötelet.

Blount úgy gondolta, minek tovább hordozni egy ilyen felesleges szerszámot, mint a WC-pumpa, és mérgében olyan szerencsésen sikerült elhajítania azt, hogy felragadt az ordító egér(?) alá. A rákötött kötélen felmászva hősünk rövid eszmecserét folytatott a fogollyal, aki egy 1 Ecu értékű kulcsocskát nyújtott át neki, de ezt később mindketten megbánták, és közös megegyezéssel visszacserélték a relikviákat. Közben még annyi történt, hogy a kulccsal kinyitott ajtón keresztül a sárkány egy jegyet hozott a Kapitánynak, aki a jegyért cserébe egy borítékot adott Blount-nak.

Korin szíves hívásának, mézesmázos hangjának nehéz lett volna ellenállni, de Blount-nak esze ágában sem volt ilyesmivel próbálkozni. Szépen odaadta neki a követ, és megkapta érte a lehetőséget, hogy szeretett Wynnonájának szorgos ténykedését tanulmányozhassa. (Ez a ténykedés merőben a játékoson múlik, merthogy Wynnonát is mi irányítjuk...) Több se kellett Blount-nak, odarohant a kardhoz, és aggódva figyelte, hogy kedvese hol van s mit csinál.

VI.
Wynnona éppen Fourbalus várát készült a földdel egyenlővé tenni. Ehhez dinamitra volt szüksége, megkezdte hát az alkotórészek összegyűjtését. Fourbalus csendben figyelte a torony tetejéről, hogyan mászkál ide-oda.

Wynnona felmérte az ellátmányt: puskaport egy hordóban talált, kanócot egy szőrös hernyó hátából tépett, de nem talált csövet, amibe mindezt beletömködhette volna. Ekkor egy pánsípon játszogató inka harcoson akadt meg a szeme.


A pánsíp csövei jól jönnének dinamitgyártáskor – gondolta.


Egy bot hevert a földön, ezt felvette, és leverte vele a csontváz fejénél lévő kovakövet. Erre a koponya is leesett, és láss csodát, egy élemedett korú varázsló feje jelent meg a helyén. De nem sokáig maradt ott, gyorsan kipattant a csuhából, melyben eddig tartózkodott, és elhadarta a meglepett Wynnonának, hogy ő Ooya, a kis varázsló, és hogy a gonosz Fourbalus elrabolta tőle igazi varázserejét biztosító hátizsákját, ami nélkül csupán néhány szánalmas kis csodára képes, de azokat is jobbára csak magán tudja végrehajtani.

Wynnona megsajnálta.


– Várj, segítek én neked – mondta Ooyának, s azzal fogta a kovakövet, és minden bevezetés nélkül ripityára törte vele az inka pánsípját. Kárpótlásul az éles kovát le sem téve az egyik csőből faragott neki egy furulyát egy papagájforma kőnél. Mikor készen lett, odaadta a harcosnak, aki örömmel kipróbálta. Erre egy nagy keselyű libegett be a terület fölé, azzal a szándékkal, hogy segít Ooyának zsákja visszaszerzésében.

Közben Wynnona a csőből, lőporból és kanócból formás kis dinamitokat készített a papagáj alakú kő előtti lyukban, és elkezdte vele bombázni Fourbalus hajlékát. Hamar rájött, hogy ez csak akkor vezet a kívánt eredményre, ha a koponyáról bottal lefeszített kalapba egy fa kővel megsértett kérge alól kicsorgó gyantából vételez egy egységnyit, és azzal bekeni a kész dinamitot. Nem mulasztotta el azt sem, hogy az alant éktelenkedő nehéz szikladarabra dobjon egy bombát, mert az éppen egy fejlődő bambuszhajtáson feküdt, lehetetlenné téve Ooyának a kikelés-varázslat végrehajtását.

Wynnona észrevette, hogy a bambuszcsőbe jóval több puskapor belefér, ergo nagyobbat is robban, így hát ezzel folytatta a bombázást. A szőrös féreg megijedt a várható nagy durranástól, Wynnonának más kanóclelőhely után kellett néznie. Rá is akadt egy koponya formájában, melynek Ooya jótékony közreműködése folytán dús haja nőtt. Fourbalus időközben felmérte a házában okozott károkat, és álnokul úgy tett, mint aki kiegyezik döntetlenben.

Wynnona gyanútlanul felbaktatott hozzá, hogy átvegye jól megérdemelt jutalmát, a nyakéket, ám Fourbalus csak erre várt. Hirtelen mozdulattal varázsport hintett szegény Wynnonára aki abban a pillanatban pillangóvá degradálódott. Jól látta ezt Blount is, aki a fogadóban a kard varázsgömbjén keresztül követte az eseményeket, és ettől szívébe még nagyobb szomorúság költözött. Elhatározta, hogy ezután kettőzött erővel fog küzdeni kedveséért, és rögtön el is búcsúzott Korintól és a Kapitánytól, hogy mihamarabb útra kelhessen.

VII.
Egy falu főterére vezetett útja, ahol újabb kellemetlen meglepetésben lett része: elrabolták egyetlen társát, az elmaradhatatlan Chumpot. Uzsgyi, utána a házba! A ház lakója semmiféle együttműködési szándékot nem tanúsított, pedig hát Blount még egy levelet is hozott neki. Csak az 1 Ecu átnyújtása után volt hajlandó elolvasni az írást, de minden bizonnyal kedvezőtlen híreket kapott, mert a levelet összegyűrte, és messzire hajította.

Talán csak a szerencsének köszönhető, hogy az eldobott papírgalacsin pont egy kellemetlenkedő egér fején landolt, lehetővé téve Blount-nak egy tojás és egy kulcsocska felvételét. Hősünk a kulccsal mit sem sejtve a „metamorf” szekrénykéhez bandukolt, és azt kinyitva menten farkasemberré(?) változott.

Ilyenformán megerősödve eszébe jutott korábbi afférja a házigazdával, és úgy gondolta, most rajta a sor. Egy „torokszorító” élményt követően spagettihez jutott, de egy futó pillanat erejéig még Chumpot is viszontlátta. Szerencsétlenségére Chump nem ismerte fel a farkasban korábbi gazdáját, és távozásra az ablakot használta fel nagy riadalmában, pedig korántsem mondhatnók rá, hogy azért, mert szárnya van, repülni is tud.

Nem baj, Blount közben már egy antik szekrénykét tanulmányozott elmerülten, a szoba közepére hajítva azt. Ezt még kibírta a bútordarab, de a magasról páros lábbal való ráugrásnak már nem bírt ellenállni: hangos reccsenéssel beszakadt a hátulja. Egy kalapács nyele kandikált ki a résen, Blount ezt azonnal magához vette.

Régi mondás, hogy ha csak kalapácsod van, mindent szögnek nézel. Így volt ezzel Blount is. Súlyos kalapácsával sorra rongálta majd' az összes értékes lakberendezési tárgyat, kezdve a falon függő trófeával, befejezve a nagy szekrénnyel, de még a vendéglátó egyáltalán nem úri ember is kapott a fejére olyat, amitől rögtön visszaadta az elvett 1 Ecu-st. Közben talált egy letört szarvat és egy madárhívót, ezeket gondosan elrakta a tarisznyába. Gondolt egyet, és azt mondta:


– Mostmár valamit kotyvasztani kellene ebből a sok dologból –, s azzal elindult kifelé a falu végére, ahol az alkimista lakott. Útközben gondja volt rá, hogy az ablakból nézelődő öregasszony házának tetején lévő lyukat esernyővel befoltozza, amiért egy vízmelegítőt kapott ajándékba. Aztán egyszer csak az alkimista kapuja előtt találta magát.

VIII.
Becsöngetett egyszer, de nem járt eredménnyel. Becsöngetett hát még egyszer, mire az alkimista, látva Blount nagy igyekezetét beengedte, és nyomban inasává fogadta. Blount-nak régi fóliánsok és egy receptkönyv álltak rendelkezésére, melyekben ezt olvasta:

– Készítsd el a Croisixir-t, nagy segítségedre

 lészen az. Porrá tört kígyótojáshéjból egy marék-

 nyit keverj el főtt spagettivel és reszelj hozzá

 pörkölt unikornisszarvból 1 unciányit, se többet,

 se kevesebbet. Ezeket turmixold 6 másodpercig, és

 erős növesztőszer leend azokból.
– Életerőre is szükséged lehet. Ennek neve:

 Vitixir. Elkészítéséhez porrá tört csontot keverj

 el főtt cipőtalppal, és adj hozzá virágkivonatot.

 De vigyázz: ha éjfél után fogyasztandod azt, meg-

 nézheted magad!
– Ha szárnyat kívánnál magadnak, az Ailixir a

 te vigaszod. Könnyen elkészítheted frissen desz-

 tillált memorumból, elégetett toll porából és

 szappanbuborékból.
Mindezeket tudomásul véve Blount hozzálátott a munkához. Rögtön felismerte a Bunsen-égőt, rajta az edénykével, melyben főzni lehet. A mozsarat is régi ismerősként üdvözölhette, úgyszintén a lepárlót. Nem kellett mást tennie, csak rendeltetésszerűen használnia eme eszközöket.

A vízcsapból vizet eresztett, és a melegítőn lévő edénybe öntötte. Beletette a spagettit is, majd alágyújtott. Mivel a spagetti egy szempillantás alatt megfőtt, kivette, és a turmixgépbe tette. A földön észrevette annak a tojásnak egy darabját, melyből a vízmelegítőből sugárzó hő hatására egy kis kígyó kelt ki. Gyorsan porrá törte a mozsárban, és a turmixgépbe szórt belőle egy csipetnyit. Az unikornis szarvát az égetőedény tetejére helyezte és elégette. A végtermékből is szórt egy kicsit a gépbe, a maradékot pedig visszatette a polcra, ahol megtalálta.

Izgatottan bekapcsolta a gépet, és megvárta, míg a cső végén kicsepeg a Croisixir, a növesztő. Kipróbálta a kígyóbébin.


– Hatásos! – kiáltott fel örömében, látva, hogy a kígyó másodpercek alatt egy teljesen kifejlett egyed nagyságát érte el. Elhatározta, hogy ezt a szert minden élőlényen kipróbálja, akivel eddig csak találkozott a faluban, leszámítva persze a mogorva háziurat, aki már úgyis elég nagy volt. Csinált hát még egy koktélt (összetevőkből volt bőven), és üvegcsébe töltve házalni kezdett vele.

Meglepődve látta, hogy a boa mindenhová követi.


– No, ha jönni akarsz, hát gyere! – mondta neki, és immáron kettesben folytatták útjukat. – Még az is lehet, hogy hasznodat veszem a szappan kipiszkálásánál (az éjjeliszekrény alól), vagy a gombnyomásnál – tette hozzá magában.

IX.
Hamarosan rájött, milyen jól számított, és örült, hogy megengedte Fulbert-nek (ahogy magában elnevezte), hogy vele jöjjön. Ekkor pedig még nem is tudta, hogy a kis kígyóban milyen nagy erő lakozik. Két ház közé kifeszülve könnyedén kibírta, hogy Blount rajta keresztülgyalogolva egy cipőtalpat szedjen le a háztetőről, ahová Blount egy golyó alakú liften jutott fel. Szerencsére Fulbert-nek (nem úgy, mint Blount-nak) nem volt társra szüksége ugyanazon tetőre való feljutáshoz, mivel ő fel tudott mászni a fa Croisixir-től ugrásszerűen megnövekedett törzsén is.

– Várj egy kicsit, én leugrok a kalapáccsal visszaszerezni a csontot – mondta Blount újdonsült társának – vagyis ne, te inkább ijeszd meg a szerelmes kislányt, hogy ejtse el a levelet, meg aztán a virágot is, mert mindkettőre szükségünk van.

Blount kezdte úgy érezni, hogy ide a szokásos tempó nem elég, több kellene. Mondjuk ki kereken: lassú volt. Ezért újra az alkimista labor felé vette az irányt, és ott szorgosan tevékenykedni kezdett. Sürgött-forgott, a mozsárban porrá törte a csontot, majd a főzőedénybe vizet töltött, és megfőzte a cipőtalpat, ugyanúgy, mint előzőleg a spagettit. A hozott virágot a csavaros üvegcsövekből álló desztillálóba tette, és alágyújtott. A kifolyt párlatot a csontporral és a főtt cipőtalp morzsalékával egyetemben a turmixgépbe helyezte, és jól összemixelte. Ezzel készen is volt a Vitixir, az életerő-folyadék. Kis üvegbe töltve magával vitte a faluba.

A főtéren jót kortyolt belőle, és Fulbert segítségével a harang alá állva megfújta a madárhívót. Aztán a földszinti csatornafedélhez rohant, még épp idejében ahhoz, hogy elkapja a tollat, amit Jeff, a madár ejtett el annak hatására, hogy miközben mellette elviharzott, Blount futtában megveregette a vállát. (Ez a Jeff tojás formájában került be a képbe, de a vízmelegítő és a Croisixir nála is hamar ugyanazt a hatást érte el, mint a kígyó esetében.)

A madártollal megint csak a laborba ment, és hozzákezdett az Ailixir elkészítéséhez. A recept szerint járt el: a tollat elégette, alul kifolyt maradványát pedig a turmixgépbe ürítette. Így tett a memorum lepárlása nyomán keletkezett anyaggal is, hanem a szappanbuborék készítése már nem volt ilyen egyszerű feladat. Az ablakban álló edénykébe vizet töltött, majd a szappant beleáztatta. Utána az 1 Ecu-ssel felhúzta a rugós ventilátort, és sietve megkereste a kulcsot, hogy annak szappanos vízbe áztatott karikájából a ventilátor remekbe szabott szappanbuborékot fújjon.

A buborék, mintha csak be lett volna programozva, magától megtalálta a turmixgép nyílását, Blount-ra már csak a gép beindításának hálás feladata hárult. Ezzel az Ailixir elkészült, és Blount frissen nőtt szárnyain libegve elindult megkeresni imádott Wynnonáját.

X.
Wynnona helyett Ooyával találkozott, immáron személyesen. Miután nagyrabecsülésükről kölcsönösen biztosították egymást, Blount egy léggömböt fújt fel egy erre alkalmas szerkezettel, Ooya pedig izgatottan megragadta azt, és egy lejjebb fekvő szigetre vitorlázott rajta. Ooya ugyanis nem ivott az Ailixir-ből, és így szárny nélkül nem tudott a levegőben elszórva lebegő szigetecskék között repkedni.

Nem úgy Blount. Ide-oda cikázva (szokás szerint) hűbelebalázs módjára mindent összeszedett és kipróbált. A horgász-szereléket golfütőre kötötte, és a gejzírek mellől felvett homokzsákot egyenesen a hőlégballon kosarába dobta. Még a balra eső pályáról is elhozott egy távcsövet emlékbe. Igaz ugyan, hogy Colossus nem akarta odaadni, de a horgászbotos trükköt még nem ismerte. Blount visszatért a hőlégballonhoz.


Nem lesz ez így jó – gondolta magában, és levágott kettőt a kosár külsejére függesztett zsákok közül.


– Na, ez már mindjárt más – szólalt meg, látva, hogy szabad az út Ooyának, aki az óriás felébresztése után annak tüsszentésétől indíttatva léggömbre csimpaszkodva vitorlázott a gejzírek földje felé. Az óriás egy Blount által horgászbottal a feje fölé rángatott és késsel megszurkált felhőből hulló csapadéktól lett náthás.

Kis hegymászás után Ooya még repülni is megtanult, mivel pont egy olyan csúcson állapodott meg, melyből időnként forró vízsugár tör elő, főként ha Blount is úgy akarja. És miért ne akarná...? Ooya felszállt a ballonra, Blount pedig elkezdte dobálni a homokzsákokat a ballon kosarába. Mikor az a megfelelő magasságba ért, Ooya kiszállt, és kiolvasztotta Bizoot, a bolhát, akit Blount nem sokkal azelőtt távcsővel nézelődve fedezett fel. Blount úgy gondolta, egy barátságos bolha hasznos lehet további útja során, így hát magához vette.

XI.
Colossusról nem mondhatni, hogy túlzottan vendégszerető volt. Ütötte-verte szegény Blount-ot, aki elhatározta, hogy addig nem nyugszik, míg jól meg nem tréfálja a komisz partfelügyelőt. De ehhez még egy pár dolgot feltétlen el kellett intéznie. Például szereznie kellett egy csalit, amivel elmehet horgászni a lékhez, de ne vágjunk az események elébe.

Először kitapasztalta a hajítógép működését. Az alsó gomb a szerkezet tányérjának helyzetét változtatta, a felső pedig a kőfejtő alegységet működtette. Blount megkérte Ooyát, hogy a lapátról ugorjon fel a gépre, majd egyet nyomott az alsó gombon, és a teleszkópba belenézve harsányan elkiáltotta magát:


– Hajó a láthatáron!!


Colossus felriadt, és tette, amit tennie kellett: beindította a hajítógépet. Ooya átrepült a terepen, és sikeresen földet ért egy túlérett sajttól nem messze. Rávarázsolt, aztán sietett vissza, mert Blount-nak még szüksége volt rá terve kivitelezéséhez.

Blount úgy döntött, hogy ő is megnézi ezt a sajtot közelebbről, ezért egy helycserétől eltekintve mindketten úgy tettek, mint előzőleg. Most Ooyát illette az operátori jogkör. A törpe varázsló középállásba állította a tányért, és mikor látta, hogy Blount felugrott rá, még egyszer megnyomta az alsó gombot. Aztán a Colossus fölött kifüggesztett tablóhoz rohant, és egy hajót útnak indított róla. Colossus minden bizonnyal ezt is igazinak nézhette, mert úgy tett, mint az előbb: beindította a hajítómechanizmust. Blount gyönyörű röppályát leírva ugyanott landolt, ahol Ooya az imént. Elővette a horgászbotját, és kihorgászta a csalit.

Blount-nak mindig is titkos vágya volt, hogy egyszer végre az arcába nézhessen a páncélsisakot viselő Colossusnak. Ezért bármire hajlandó volt, még arra is, hogy saját maga vezérelje a kőfejtő gépet. Miután feljuttatta a követ a hajítógép tányérjára, kétszer megnyomta az alsó gombot, és félreállt. Ooya még egy hajót indított, és Colossus az ármánykodásról mit sem sejtve a vezérlőhöz nyúlt...

Az első galaktikus sebességgel érkező szikladarab váratlanul érte, de sisakja elvesztésén és az ijedségen kívül semmi baja nem esett. Blount egy hatásosabb módszeren kezdte törni a fejét. Ördögi tervet agyalt ki. Visszament a lékhez horgászni, és egy fűrészhalat fogott. El akarta vele fűrészelni a Colossus függőágyát tartó oszlopot. Éppen a felénél tartott, amikor Colossus észrevette, miben mesterkedik, és egy hálót dobott rá.

Blount mozdulni sem tudott, megkérte hát Ooyát, hogy szabadítsa ki szorult helyzetéből. Ooyának ez nem állt módjában, arra azonban képes volt, hogy elválassza Blount árnyékát a testétől, és szabad akaratot biztosítson neki. Blount árnyéka úgy döntött, hogy beveti a végső fegyvert, s azzal Bizoot, a bolhát Colossus fejére pöckölte.

XII.
Colossus elgyötört ábrázatát megszámlálhatatlan forradás borította. Látszott rajta, hogy valaha jóképű lehetett, az asszonyok kedvence, de az idő és a háborúban szerzett sebhelyek elcsúfították. Bizoo fel-le mászkált az arcán, s egyszer csak, egy laza fog mögül egy fogpiszkáló-maradványt húzott elő.

Amint járt-kelt, nagy hirtelen egy bölcsődés korú élősködő bukkant fel előtte Colossus dús szakállából. Adott neki a fogpiszkálóval. Erre annak nem sokkal nagyobb testvére bukkant fel, és szidalmazni kezdte szegény ártatlan Bizoot. Az is kapott a fejére, amit viszont egy ugyanahhoz a famíliához tartozó ikerpár vett a szívére. Bizoo megdühödött, és mérgében leverte az egész családot apástul-anyástul.

Ezután Colossus rosszabbik szeméhez ment, kitámasztotta azt a fogpiszkálóval, és mivel észrevette, hogy Colossus szemét egy homokszem irritálja, jobb a fülén keresztül belülre kerülve kilökte azt. Colossus orrából egy hosszú szőrszál lógott ki, Bizoo ezt meghúzta, és rájött, hogy az ennek hatására Colossus szeméből kigördülő könnycsepp eszményi eszköz a homokszem szállítására. Aztán ő maga is könnycseppre pattant, és leérve a külvilágba segítette a termetes homokszemet.

Blount árnyéka a hajítógép mellől leste, mikor végez már Bizoo a rábízott feladattal. Alig várta, hogy a homokszemet végre a gép fogaskerekei közé ékelhesse. A precíz szerkezetnek ugyanis ennyi is elég volt, hogy a következő működtetéskor ledarálja belső szerkezetét, szanaszét köpködve magából mindenféle alkatrészeket. Blount árnyéka egy fogaskereket emelt fel a földről, és annak birtokában az elromlott figyelmeztető robot felé vette az irányt.

Egy késsel lefeszítette a szerviznyílás fedőlapját, és a zsebéből kivéve pótolta a robotból hiányzó fogaskereket. A robot azonnal megelevenedett, és magas hangon rikoltozni kezdett. Blount árnyéka riadtan pillantgatott jobbra-balra, ám a robot a hosszú állásban berozsdásodhatott, mert csakhamar megszűnt kiabálni és mozogni, Manhattan típusú valós 8 bites operációs rendszere (pedig annak idején teljesen stabilnak reklámozták) összeomlott, és úgy általában véve is az életjelek teljes hiányát mutatta. A terjengő amperszagról tudomást sem véve Blount árnyéka még egy virágporszemcsét emelt le a robot megdermedt állkapcsáról, aztán otthagyta, hadd pusztuljon tovább egyedül.

Blount árnyéka Colossus árnyékával beszélgetve megtudta, hogy Colossus allergiás a virágporra, és ez most éppen kapóra jött neki. A virágporszemcsét Colossus homlokára ejtette, és szólt Bizoonak, hogy ezt juttassa el Colossus orrába.

Bizoo Colossus orrhegyéről annak homlokára pattant, és a felvett szemcsével a bal füléhez evickélt. Balszerencséjére a virágporszemcse egy kicsit nagyobb volt a kelleténél, így nem fért be. Bizoo a fogpiszkálóval bebiztosította, hogy az orrlyukból semmiképpen se eshessen ki a virágpor, és „egy életem, egy halálom, mégis megpróbálom!” kiáltással Colossus gallérjára ugrott. A hatalmas lendület erejével sikerült is maga előtt tuszkolnia a szemcsét, ami végül pont a kívánt helyen, Colossus orrlyukában állapodott meg.

Most aztán iszkiri! – gondolta Bizoo, és sejtése hamarosan beigazolódott. Colossus akkorát tüsszentett, hogy kiesett a függőágyból, és olyan szelet támasztott, hogy Blount egyszeriben a következő pályán találta magát.

XIII.
Xina uralkodónő gyönyörű volt, de Blount szíve már Wynnonáé volt. Farkas mivoltában nehezen tűrte, hogy egy izgága apród tapadókorongos pisztollyal okvetetlenkedik, inkább arcul csapta egy kalapáccsal. Aztán a könyvespolcon egy karton holdszemüvegre bukkant, amiből, úgy érezte, egyet szereznie kell. Mivel Fulbert előzékenyen kiugrasztott egy szemüveget, Blount-nak egy vaskéz segítségével már csak el kellett volna kapnia azt, de sehogy sem sikerült, mert mindig kicsúszott a kezéből. Ha Fulbert le nem „rohan” alá elkapni, a szemüveg végül ízzé-porrá zúzódott volna a kövezeten.

A nehezen szerzett holdszemüveg révén Blount-nak végre sikerült eloroznia a hagymát, de lelke mélyén mégis inkább egy jóízű, ropogós csirkecombra vágyott. Ezzel szemben a tányérban, és amellett is csak zöldségeket talált, amitől mérgében a tányér szélére csapott. Fulbert pont ott lábatlankodott, és most felrepülve egy csillárnak ütközött, amitől az hevesen ingázni kezdett. Blount kapott a kedvező alkalmon, és a másik csillárról átlendülve egyenesen a kandallópárkányra ugrott, ahonnan egy édesgyökeret emelt le.

Fulbert közben egy gyertyát lökött le talapzatáról, hogy Blount a kéz alakú gyertyatartók közül a középsőre helyezhesse azt.


– Remekül nézel ki ma, Xina – mondta Xinának, aki elhitte, és egy csókkal jutalmazta az ordast. Ezt már nézni sem bírta a szégyenlős jósnő, s lesütött szemét kezével takarta el, alkalmat adva ezzel Blount-nak, hogy elemelje asztaláról a varázspálcát. Blount kipróbálta az új szerzeményt a gyertyán.

Valami történt, mert egy árnyék jelent meg a falon, és tökéletes franciasággal közölte, amit mondani akart. Ez azonban csak az első része lehetett mondandójának, legalábbis erre utalt a három pont a szöveg végén. Blount gyorsan áttette a gyertyát a szökőkúthoz közelebb eső tartóra, és ott is, majd a harmadikon is rávarázsolt. Az árnyék minden alkalommal megjelent és odamondogatott Blount-nak, aki nem igazán tudta értékelni az ékesszólást, de az azt követő eseményeket már annál inkább.

Történt ugyanis, hogy az árnyék, elunva önnön szövegének értelmetlenségét egy láthatatlan gombot nyomott meg a szökőkúton és elenyészett. Blount felvillanyozva lépett a szökőkút vállszélességűre tágult nyílásához, és valósággal fejest ugrott bele.

XIV.
Az itt székelő Bodd királynak egy vaskezet ajándékul átnyújtva Blount a terembéli szabad mozgáshoz való jogot vásárolt magának, és a kósza híresztelésnek (miszerint Wynnona pillangó alakjában éppen itt raboskodik) hitelt adva körbeszaglászott. Mit ad Isten, meg is találta imádottját a bal felső sarokban, egy kalitkába zárva.

– Jövök már, jövök – dalolta repesve a pillangónak, de mikor éppen sikerült volna a himbálódzó csilláron keresztül a polcra átugrani, olyan maflást kapott az ott egészen addig békésen üldögélő Tibo-tól, hogy csillagokat látott. (A csillárt a édesgyökértől megvidámodott őr lándzsáján felkúszva Fulbert lökte meg.) Blount kénytelen volt nekiadni a pisztolyt az imbecillis Tibo-nak, csak hogy az nyughasson végre.

Így már sikerült kedvese közelébe férkőznie, s megtudta, hogy egy koponyával megválthatja a lány szabadságát.


Szerzek én, azon nem múlik – gondolta Blount. De koponya helyett egy pallost szerzett a hagymával elkábított őrtől, azután az asztalról elcsent tányérral a kezében az udvari kreténhez kocogott, és egy varázspálcát nyújtott át neki. A tányért még nem, mert közben arra lett figyelmes, hogy Fulbert unalmában egy lyukba dugta a fejét, melyből mindenki legnagyobb megrökönyödésére a svábbogár mászott ki, és a király bácsi felé vette az irányt.

A király ki nem állhatta a bogarakat, amint meglátta a felé igyekvő díszpéldányt, lekapott a polcról egy divatos cipellőt, és buzgón csépelni kezdte a trónus karfáját, ahol a bogár mászott. Hősünket eme számára teljesen érdektelen esemény arra késztette, hogy visszatérjen a megszakításból, és folytassa a mutatványhoz szükséges kellékek átadogatását a kreténnek. A tányér volt még hátra, ezt gyorsan átnyújtotta.

– Ejha! – kiáltott fel, mikor látta, hogy a rosszcsont Tibo célzásra emeli tapadókorongos pisztolyát, és egyetlen jól irányzott lövéssel kilövi apja kezéből a cipellőt. A kretén mutatványának is vége szakadt (Tibo-nak tulajdonképpen csak ez volt a vágya), de Blount most nem ért rá ezzel törődni. Rohannia kellett a leesett cipőhöz, és meg kellett szereznie azt, mert nem akarta az ott álló királyhű őr miatt megismételni az egész jelenetet.

Ebben a szobában is eljátszotta a gyertya-varázslatot, ugyanabban a sorrendben, mint előzőleg (középső, kúthoz közelebbi, aztán távolabbi), csak itt egymás után kétszer. A kinyílt átjáró előtt pénzfeldobással döntötte el, hogy visszamenjen Xinához, vagy ne.

Odaadta Xinának a cipellőt, aztán a szokásos módon, a csilláron keresztül a kandallópárkányon termett, és a pallost átnyújtotta a köcsögben rejtőzködő mérges kuktanövendéknek. Azért tett ilyet, hogy miután elrejtőzött a kandallóban, a köcsögből kikukkantó inas a Fulbert által lelökött koponya tartófonalát pallosdobás útján elmetélje, és a koponya Blounté lehessen.

Blount nem sokáig örülhetett új kincsének, mert az Bodd király jogos tulajdonát képezte, így hát megvált a koponyától. Ekkor nyikorgást hallott az ajtó irányából.


– Éppen ideje – morogta halkan, és kislisszolt a feltáruló résen.

XV.
Egy sajátos sakktáblán folyó, vérre menő küzdelem kellős közepében találta magát. Ugyan a parti kellő számú résztvevő híján még el sem kezdődött, a figurák máris elmondhatatlanul harcias képpel nézegettek a külvilágba.

A két kezet vezérlő szellem rövid gondolkodás után a jobbra eső pálya felderítése mellett döntött.

Blount és Fulbert, a két jóbarát ismét közösen vágott neki az akadályokkal tűzdelt pályának egy íróasztal lapján. Blount egy algebra tankönyvet talált, s addig ugrált rajta, míg az ábrához tartozó nyilak mind lepotyogtak a lapról. Ezeket felszedte, és behajította egy élethűen illusztrált meséskönyv első történetének odújába. Erre egy íjjal felfegyverkezett nyilas ugrott ki a képből, és új kalandokat keresve csatlakozott Blount-hoz.

Fulbert közben a tüsszentőport verte vel a farkával, melybe Blount véletlenül beleszagolt, és akkorát tüsszentett tőle, hogy az előtte fekvő matematikai feladatgyűjteményből szanaszét repültek a számok. Ráadásul egy pók elkapta a 9-est, amit Blount csak úgy tudott visszaszerezni, hogy szorosan a (fogakkal) teli szájjal vigyorgó a pók mellé állt, és odaszólt Fulbert-nek:


– Takard már el a holdat a képen, légy szíves.


– Oké! – válaszolta Fulbert.


A hold fényének pillanatnyi megszűntével Blount farkasból goblinná változott, majd vissza. Ennyi elég is volt a póknak, hogy csapot-papot (és a 9-est) hátrahagyva észtvesztve elmeneküljön. Blount fölénye teljes tudatában összegyűjtötte a számokat. De egyet nem talált: a 8-ast.

Még szerencse, hogy az asztalon körülnézve többek között egy körzőt is guberált, ez most jól jött. Egy tiszta papírra rajzolt egy 8-ast, aztán a nulla kivételével minden számot beledobált egy tintatartóba. Betintázta a talált ecsetet, és a mesekönyv második oldalára húzott egy girbegurba vonalat. Egy kis páncélos lovag csörtetett elő gyalogosan a rajzolt várból, és a lovát követelte. Blount odaadta neki, erre a kicsi minden teketória nélkül felpattant rá, és lett belőle egy sakkfigura, a Lovas. Blount eltette.

A harmadik mese egy igen házsártos természetű asszonyságról szólt, ki semmilyen háborgatást nem tűrhetett. Nem csoda, hogy a ház falára rajzolt gajdoló alakokra egy-egy butykosnyi vizet csorgatott haragjában, melyek ettől egyszerűen elolvadtak, és lefolytak a falról. Blount egy miniatűr, szerenád adására elsőrendű mandolinhoz jutott ily módon.

Blount sokadszor körülnézve egy farudat vett észre, attól nem messze pedig egy törött kerekű szekeret ábrázoló fali élőképet. A farudat pallossal felaprította, és egy darabját magához véve a képhez ballagott. Egy pénzdarabbal pótolta a kereket, és a kocsirúd mellé az elszabadult lovak helyett ecsettel újat festett. A szekér elindult, de a hevenyészett kerék nem sokáig bírta: kiesett a képből, és a kocsi féloldalra dőlve megállt. Mostmár látható volt, hogy mit szállít. Bizony márványdarabok voltak azok, mégpedig a legjobb fajtából. Blount fizetségképpen elvett egyet, és sietett vissza a hullámos sakktáblához, ahol kedvesét gyanította.

XVI.
Minthogy a Nyilas és a Lovas már ott volt, csak a Szerelmes és a Gyilkos hiányzott a tábláról. A kezek munkához láttak. A Jobb Kéz krétával kirajzolta a nyomvonalat a fadarabon, majd a két Kéz közös munkával egy ráspolyhoz hasonló eszköz és kalapács segítségével kifaragta a Szerelmest. A Jobb a márványdarabon körzőt használt, majd a vonalazás után a hidegvágó és a kalapács révén egy csapásra kialakult a Gyilkos is.

A festés egyszerű volt. Csak bele kellett dugni a figurákat a festékesbödönbe, és már kész is volt. Amint arcuk végső formáját ecsettel való finom rajzolgatás után elnyerte, felkerültek ezek is a sakktáblára, a Szerelmes, meg a Gyilkos.

Kezdetét vette hát a nagy játszma. A Nyilas csak zöld mezőre léphetett, de minden alkalommal szorgalmasan lövöldözött íjával, úgyhogy a két őr hamarosan vérbe fagyva hevert a terepen. Azaz csak hevert volna, ha a tábla öntisztító mechanizmusa – mely a mezők alá szerelt rugókból állt – rövid úton meg nem szabadult volna a tetemektől. Ezzel megnyílt az út a Gyilkos farkas előtt, hogy a jobb oldali őr hűlt helyére lépve geostacionárius pályára küldje az egyfolytában csak ártani akaró hóhért. A Halál is ott leselkedett a kaszájával, de szerencsére csak díszlet volt, nem lehetett megfogni, és ő sem bántott senkit.

A sarokba behúzódott királyt két fegyveres őrizte, ezeket a Kezek a Lovas gondjaira bízták, aki a Lovastól elvárhatóan L alakban lépve közelítette és semmisítette meg az ellenséget. Közben a Nyilas olyan helyre lépett, ahonnan a tábla átlóját nyíllövéssel védhette. Így az immár védtelen király se jobbra, se balra nem tudott elmenekülni, és kénytelen volt eltűrni még egy pallossal végrehajtott felségsértést is a Gyilkostól.

Eközben a Kezeknek hirtelen egy kis zsonglőrködésre támadt kedvük, de elügyetlenkedték, és egy leeső golyó alaposan megrepesztette az ott álló malacpersely tetejét. A rajta támadt rés éppen elegendőnek bizonyult egy 1 Ecu-s bedobásához, mire régi ismerősünk, Othello ugrott ki a persely oldalán nyíló ajtón.

A Kezek röpke mandolinszólóval próbálták jobb kedvre deríteni, ettől a patkány azonnal katalepsziás állapotba esett, és hagyta magát megfogni. Torz arckifejezése Blount számára jótékony hatást gyakorolt arra a mindaddig szilárdan kitartó fekete ruhás alakra, aki elé a Jobb Kéz óvatosan lehelyezte. A patkány dermedtségéből ocsúdva gyorsan kereket oldott, még csak vissza sem integetett futtából. Ezzel a szerenádadásra kijelölt hely felszabadult, és a Szerelmes elégedetten el is foglalta azt.

Imádottját az erkélyajtó mögött gyanította, ezért magát a Jobb által felszolgált mérethelyes mandolinon kísérve rövid részletet adott elő egy korabeli népszerű trubadúrénekből, stílushű frazeológiával. Brilliáns megoldásai meghozták a kívánt eredményt: Wynnona megjelent a színen, és meginvitálta hősünket kies lakába.

A Szerelmes Blount felvette a kulcsot, amit az összevissza lövöldöző Nyilas egyik nyila „akasztott” le a kapufélfába vert szögről. A kulccsal szélvészként rontott be hányatott sorsú kedveséhez, és a leeresztett roló mögött megkapta várva várt jutalmát eddigi fáradozásaiért. De hátra volt még a végső próbatétel: összebékíteni a Jó és Rossz kettősségét.

XVII.
Blount útja a tükörtermen keresztül vezetett. Itt természetesen saját tükörképével találkozott. Ahogy nézgélődött körbe a szobában, hát az egyik sarokban mit látott? Egy tojást. Volt már valami fogalma a tükrök működéséről, ezért a középső tükörhöz baktatott, és a tojást egy laza csuklómozdulattal belehajította. Ez a tükör időtükör volt, a tojás csodák csodájára nagy csobbanással beleesett, és eltűnt benne.

Kisvártatva egy kikelt kiscsibe jelent meg a helyén. Blount a jobb oldali, elvarázsolt kastélyból jól ismert kövérítő tükörben meghizlalta, és egy erre alkalmas nyíláson keresztül kegyesen tükörképének ajándékozta. Az se volt rest, fürgén egy nagy lyukhoz szaladt vele, és beledobta a szerencsétlen szárnyast. Erre az óra egyik mutatója őrült forgásba kezdett, ám a másik meg sem rezdült.

Blount tükörképe rövid gondolkodás után a kövérítő tükör folytatásához lépett, és belehajította a csibét. Nem is egyszer, de kétszer. A végén olyan sovány lett, hogy még lötyögött is szűkebbik lyukban, melybe ezúttal az igazi Blount tolta be. Ettől az óra nagymutatója mozgásba jött, és az óra elütötte a delet.

A lyukba ékelődött démon nyilván pont délre volt időzítve, mert felébredt, és mérgesen vicsorogva nézett Blount-ra, de az is lehet, hogy csak egyszerűen ilyen ronda volt. Blount normálisra kövérítette a csibét, majd az időtükörhöz ballagott, és tyúkot nevelt belőle, amit aztán jól felhizlalt.

XVIII.
Blount-ot valami különös belső hang arra késztette, hogy szenteljen egy kis figyelmet a jobb oldali ajtón túl elterülő vidéknek is. Itt egy többszintes kőépítményre leltek. Azt mondom, leltek, mert a Blount-ban lakozó goblin és farkas kettévált, és külön-külön egyéniségekké válva kezdtek el futkározni a teraszos épület folyosóin.

A goblin a „képtárhoz” szaladt, és elkezdte rángatni a farkas által hozzáférhetővé tett fogantyút, végignézve a díszes kompánia fényképeit. Ott volt Chump, Colossus, Ooya, meg a kis bouffon az előző részből, és még sokan mások. A goblin végül Colossus képénél állapodott meg. A farkas nem bírta visszatartani indulatait, és egy hatalmasat behúzott Colossus portréjának, melyről a rezgés hatására egy homokszem pergett le.

A pálya közepén egy trükkös sínrendszer látszott, mindketten elindultak hát, hogy kipróbálják, milyen érzés csillében száguldozni. A háromfelé ágazó pálya mindhárom ága vakvágány volt, masszív ütközővel a végén. A farkas beállította a váltót „balra” helyzetbe, és csillébe pattant, hogy megkezdje föld körüli utazását. A vonatozás azonban az imént említett ütköző miatt egy nyekkenést követően repüléssel folytatódott, és egy medence partján ért véget. Még jó, hogy nyakát nem szegte szegény farkas a földetérésnél.

De rögtön feltápászkodott, és halált megvető bátorsággal az ismeretlen folyadékkal teli medencébe ugrott. A medencében erre rengeteg szem jelent meg, és merően vizslatták a riadtan visszavonuló farkast. Erre már a goblin is felbátorodott, és elhatározta, hogy ő is szerencsét próbál a medence partján.

A farkas módszerét követve ő is megközelítette a helyszínt, és egy homokszemet pattintott a legnagyobb szembe. Egy hatalmas könnycsepp úszott fel a légtérbe, és maradt ott lebegve, benne egy halacska úszkált. Ezután felgyorsultak az események. Hőseink őrült módjára szaladgáltak a csilléhez, azon igyekezve, hogy röptükben elkapják a halacskát. Először a buborékból szabadították ki, majd a váltón állítva a lebegő hal felé irányozták a csillét, és így végül a farkasnak sikerült is elkapni a halacska egyik uszonyát, és felvitorlázni vele egy máskülönben elérhetetlenül magas teraszra, ahol egy sárkányhívó volt a falra rögzítve.

A farkas jól irányzott ütéssel kiszabadította, de nem tudott vele mit kezdeni, hát otthagyta. A goblin úgy gondolta, hogy csak jó lenne az valamire, és az előbb elmondott módszerrel ő is „felhalacskázott” az „emeletre”.

A jobb alsó sarokban a goblin egy cserepes növényre bukkant, megöntözte Croisixir-rel, és a kinőtt hosszú egyenes szárú növényre felszalajtotta Fulbert-t. Aztán a fenti nyíláshoz futott, és kuvikolt egyet a sárkányhívóval, mire egy sárkánybébi röppent be az ablakon. Ennek is adott a Croisixir-ből, és lélegzetvisszafojtva leste a hatást.

A kis sárkány pillanatok alatt felcseperedett, megsárkányosodott, és immár szívesen engedelmeskedett kis gazdájának, bárhova hívta is az a sárkányhívóval. A goblin először egy fészeknyi szénát, majd egy vastag faajtót égettetett el a sárkánnyal.

A fészek helyén talált kulccsal kifosztotta a szépítőszeres ládát, aztán a sárkány hátára pattanva felrepült egy nagy kőtömb tetejére, melyen kavics volt szétszórva. A kövér tyúk felcsipegette a kavicsot, csak egy darabot hagyott meg belőle. A goblin ezt előrelátóan magához vette, és a tükörterem felé távozott.

A rosszképű démonnak odaadta a kavicsot, amitől az szétdurrant, csak írmagja maradt a plafonon. Ezt Blount tükörképe kapta fel, és zsebre tette. Mindketten (Blount és tükörképe) a bal oldalon álló tükörhöz siettek, és Blount szépítkezni kezdett. Mikor fizimiskája már Elvisre kezdett hasonlítani, abbahagyta, és várakozó tekintettel nézett tükörképére. Erre az is rendezgetni kezdte ábrázatát, és hamarosan együtt léphettek bele a kijárattá változott tükörbe.

XIX.
A Jó és Rossz pályájára lépve a farkas szomorúan látta, hogy hű kísérője, Fulbert egy szemrevaló kígyólányt talál magának, és ebből azonnal megértette, hogy a további feladatok megoldásánál már nem számíthat a kígyó segítségére.

Nem vesztegette hát az idejét, beszélt a főnök jobbik oldalával, mely történetesen balról volt, és a mennyei ajándék madzagot magához ragadta. Aztán nekilátott módszeresen lerombolni a két oldalt lévő barlangok szája elé állított akadályokat. A rácsot pallossal, a falat pedig kalapáccsal távolította el, és mindkét barlangba becsengetett.

Két kéz jelent meg a színen, egy piros a Jó képviseletében, meg egy kék a Rosszaktól. Közös erőfeszítéssel kirántották a középen látszó csatorna dugóját, és elkezdtek kötélhúzást játszani a lánccal, melyen a dugó csüngött.

Blount felugrott a láncra, de semmi különöset nem talált rajta, inkább elrugaszkodott, és felugorva kikapta a főnök kezéből a kottát. Egy kukkot se értett belőle, lévén, hogy annak idején énekóra helyett mindig a negyedikes lányokkal lógott. Most bűnbánóan a csatornába ejtette a kottát, de rögtön meg is gondolta a dolgot, mert meg kell hagyni, csúnya dolog is más kottáját rögtön a csatornába dobni.

Megint előhívta a kezeket, és mikor az utolsó csepp víz is lefolyt a csatornából, leugrott a fenekére. Nem időzött ott soká, a csatorna partján termett legott, és – hogy, hogy nem – mindkét mancsában egy-egy kottát szorongatott. Színük szerint felcsempészte őket a zenészek kottatartójára, és a hárfás eunuch földön heverő glóriájába beleejtette az 1 Ecu-st.

Aztán a gitároshoz rohant, és kalapáccsal villámokat csiholt a felhőből, hogy az játszhasson egy sort. De nem ért rá a műélvezetre, mert még a keletkezett hangokat össze kellett hurkolnia a csatorna felett, sőt gyors egymásutánban a két barlangba is be kellett csengetnie. Úgy is tett, aztán elégedetten nézte, ahogy a két kéz szorosra húzza a csomót, örökre összekovácsolva a két ellentétes világot.

Ezzel feladata elvégeztetett, a gyönyörű záróképekkel országnak-világnak tudtára adatik, hogy minden szereplő ellenkező(?) nemű társra lelt (néha nehéz eldönteni, melyik milyen), Blount és Wynnona összeházasodtak, és azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak. Aki nem hiszi, járjon utána!


Vége